Sétány a település főutcáján
Tompa város látképe
Városháza
Bokréta Önkormányzati Bölcsőde
Kapisztrán Szent János-templom
Sétány a központi parkban
Művelődési Ház
Bokréta Önkormányzati Óvoda
Piaccsarnok
Redl-birtok
Sulyok József játszótér
Tompai Szabó Dénes Általános Iskola
Szent Anna-templom

Menetrendi egyeztetés

A Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság Közszolgáltatási Központja az országos, elővárosi és regionális közösségi közlekedési szolgáltatások megrendelőjének, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak szakértői háttérintézményeként tevékenykedik.
Feladataink közé tartozik a folyamatosan változó mobilitási igények feltérképezése, lekövetése, a megjelenő új igények költséghatékony, megfelelő színvonalú kielégítésének elősegítése, a menetrendek összehangolása valamint a közösségi közlekedési rendszer működési hatékonyságának növelése. A közlekedésszervezési területen szükséges döntések előkészítéséhez országos szinten adatfelvételeket, adatgyűjtéseket végzünk, folyamatosan kapcsolatot tartunk és egyeztetéseket szervezünk az önkormányzati, járási, megyei közigazgatási szervezetekkel, a közlekedésszervezési irodák területén az utazási célpontok szempontjából meghatározó közintézményekkel, foglalkoztatókkal.
Az adott menetrendi évre vonatkozó közforgalmú menetrend szakmai előkészítését és önkormányzati egyeztetését országosan egységes eljárás rend keretein belül a KTI Nonprofit Kft. Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatósága, illetve jogelődjei 2007 óta végzik a mindenkori közlekedésért felelős Minisztérium megbízásából.
A menetrend előkészítésével kapcsolatos rendelkezéseket, jogszabályi környezetet a Személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 26. § -28. §-a és a Személyszállítási közszolgáltatási menetrendek egységes egyeztetési eljárásáról szóló 15/2010 (III.5.) KHEM rendelet tartalmazza. A törvény rendelkezései alapján az egyeztetési eljárás során az ellátásért felelősök és a közszolgáltatással érintett - a lakosságot képviselő – önkormányzatok egymással együttműködve, az egységes egyeztetési eljárásban való részvételükkel biztosítják a közszolgáltatási személyszállítási alágazatok közötti ésszerű munkamegosztását, valamint a takarékos ellátási rendszer kialakítását. A menetrendi egyeztetés törvényi kötelezettségen felüli célja a menetrend módosítását igénylő javaslatok, észrevételek összegyűjtése a közösségi közlekedés színvonalának javítása érdekében.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden települési önkormányzat, kormányhivatal, járási hivatal, tankerületi központ, illetve szakképzési centrum számára biztosítsuk az egyeztetési folyamatban való aktív részvétel lehetőségét – ahogy erre a korábbi évek során is törekedtünk.
A KTI Nonprofit Kft.Dél-Alföldi Közlekedésszervező Iroda 2022. május 4.-én menetrendi egyeztetést tart a kiskunhalasi és jánoshalmi járások részére a 2022/2023. évi menetrendeket érintően..

KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft

magyar falu program logo
bunmegelozesi projekt 2013
A Polgárőr Egyesület Tompa vissza nem térítendő támogatást nyert el a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó jogcím keretében.
polgaror tompa
Együttműködő médiapartnerünk:
logo halasihir
elbir logo
nemzeti jogszabalytar resize