Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy nagypénteken, 2025. április 18-án a szelektív hulladékgyűjtés – azaz a "sárga kukák" ürítése – a megszokott rend szerint történik.
Kérjük, hogy az edényzeteket a szokásos módon és időben helyezzék ki.
Köszönjük az együttműködést!
Tompa Város Önkormányzata
Tavaszváró Húsvéti Kézműves Délután
Szeretettel hívunk minden kicsit és nagyot április 16-án, a Tompai Művelődési Ház Ifjúsági Klubban megrendezésre kerülő Tavaszváró Húsvéti Kézműves Délutánra, amelyet helyi civil szervezetek közreműködésével valósítunk meg.
A délután folyamán közösen készülünk a húsvétra és a tavaszra, kézműveskedéssel, vidám hangulattal, igazi közösségi élménnyel.
Várjuk Önöket szeretettel!
Kovács Gábor
polgámester
Örömmel tájékoztatom Tompa város lakóit, hogy önkormányzatunk a Tompai Kékszivárvány Egyesülettel közösen 44,97 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyer a TOP Plusz program keretében. Az „Együtt a közösségért!” című projekt célja, hogy erősítse a helyi közösséget, segítse az ifjúságot, az időseket, valamint a hátrányos helyzetű csoportokat.
A támogatói szerződést 2025. március 19-én írtam alá Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat által szervezett ünnepélyes eseményen.
A Támogatói Okiratot átadtam Návai Andrea Beatrixnak, a Tompai Kékszivárvány Egyesület elnökének, akikkel az önkormányzat közösen fogja megvalósítani a fenti célokat.
Kovács Gábor
polgármester
Szeretném tájékoztatni a lakosságot, hogy az MVM munkatársai arról biztosították az önkormányzatot, hogy a levágott gallyak összegyűjtését és elszállítását 2025. április 16-ig, még a húsvéti ünnepek előtt elvégzik.
Kérjük a lakosság együttműködését a zökkenőmentes elszállítás érdekében: amennyiben lehetőségük van rá, helyezzék ki a gallyakat az út szélére, jól látható módon, hogy a gyűjtést végző kollégák könnyebben elvégezhessék munkájukat.
Köszönöm az együttműködésüket!
Kovács Gábor
polgármester
Tisztelt Lakosok!
Az áramszolgáltató értesítése alapján április hónapban az alábbi helyszíneken és időpontokban várható áramszünet településünkön.
(További információ: www.mvmnext.hu)
Tisztelt Tompai Lakosok!
A 150. sz. Soroksár-Kelebia vasútvonal fejlesztési projekthez kapcsolódóan tájékoztatjuk Önöket, hogy az alábbi útátjáróban Társaságunk elektrotermikus hegesztési munkákat végez a bal és jobb oldali vágányokon, ezért az útátjáróban TELJES ÚTZÁR lesz:
Kelebia/Tompa: 1527+22 szelvényben található szintbeni útátjáró (névtelen földút) teljes zárásának időpontjai:
2025. április 8. 7:00 órától – este 19:00 óráig
2025. április 9. 7:00 órától – este 19:00 óráig
Az átjáró helye:
Kerülő út:
1553+74 hmsz. útátjáró, 5501 j. országos közút (Bajcsy-Zsilinszky u.) felé
A fenti időszakban az átjárás nem lesz lehetséges!
Amint a fenti munka elvégzésre került, az átjárón való átközlekedés biztosításra kerül.
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük!
Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. § (1) bekezdése értelmében a települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek, és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja.
A 2025. évben, a tavaszi szünetben az erre jogosultak 2025. április 17-27. közötti 5 munkanapon vehetik igénybe a szünidei gyermekétkeztetést .
Az ételt saját ételhordóban vihetik el 11 és 13 óra között a Szabó Dénes Általános Iskola udvarán lévő Városi Konyháról (cím: Tompa, Szabadság tér 4/B.).
A jogosultak részére Tompa Város Polgármesteri Hivatala személyre szóló tájékoztató levelet küldött ki.
A szünidei gyermekétkeztetést minden egyes jogosult gyermek esetében külön-külön igényelni kell – melyet a kiküldött Nyilatkozaton kell megtenni.
A nyilatkozatot 2025. április 7. napjáig kell visszajuttatni a Polgármesteri Hivatal 6-os irodájába, amennyiben igénybe szeretné venni a szünetben a szolgáltatást.
A veszettség elleni védekezés részletes szabályairól szóló 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet (továbbiakban: R.) 8. § (5) bekezdése alapján Bácsalmás, Baja, Jánoshalma, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa Járásokban a mellékelt térképen megjelölt területeken, a mellékelt listában szereplő települések közigazgatási területén 21 napig, 2025. március 31. - 2025. április 20-ig EBZÁRLAT ÉS LEGELTETÉSI TILALOM.
Fedezd fel a Bátor Harcost Magadban!
A Magyar Honvédség 38. Területvédelmi Zászlóalja Honvédelmi táborokat szervez:
I. Sport- és önvédelmitábor 2024.08.04-08 Lajosmizsén
III. Lovas tábor 2025.06.23-27 Kiskunhalason
II. Hagyományőrző Baranta 2025.07.28-08.01 Lakiteleken
IV. Lovas tábor 2025.07.14-18 Kiskunhalason
Tisztelt Lakosok!
Tompán a fogorvosi ellátás 2025. március 24-április 7. között szabadság miatt szünetel.
Kizárólag sürgős fogászati ellátást igénylő esetben a Halas Dent Kft. - Kiskunhalas, Csónak utca 4. szám alatti rendelőben ellátja a tompai betegeket.
Előzetesen telefonos egyeztetés szükséges a +3677552092-es számon.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025.04.01-től a gyermekétkeztetés térítési díjai a következőképpen módosulnak:
Iskolai gyermekétkeztetés:
- napi háromszori étkezés(napközi), kedvezmény nélkül: 660,-Ft + Áfa (Br. 838,-Ft)
- napi háromszori étkezés(napközi), 50%-os kedvezménnyel: 330,-Ft + Áfa (Br. 419,-Ft)
- napi egyszeri étkezés(ebéd), kedvezmény nélkül: 420,-Ft + Áfa (Br. 533,-Ft)
- napi egyszeri étkezés(ebéd), 50%-os kedvezménnyel: 210,-Ft + Áfa (Br. 267,-Ft)
Kérjük Önöket, amennyiben az ár változása miatt esetleg le szeretnék mondani az étkezést, vagy módosítani kívánnak a háromszori–egyszeri étkezési lehetőség között, szíveskedjenek ezt mihamarabb e-mailben az
Óvodai gyermekétkeztetés:
napi háromszori étkezés, kedvezmény nélkül: 540,-Ft + Áfa (Br. 686,-Ft)
Bölcsődei gyermekétkeztetés:
napi négyszeri étkezés, kedvezmény nélkül: 685,-Ft + Áfa (Br. 870,-Ft)
Tompa Város Önkormányzata
- Könyvtár csökkentett nyitvatartás
- Veszettség elleni védekezés (rókák vakcinázása)
- OPTI-BIKE 3 lakossági fórum - Meghívó
- Baromfi állományok bejelentése
- Felhívás szennyvíz szállításról
- Nőnapi köszöntő
- Új kerékpárút épül Tompán az OPTI-BIKE 3 projekt keretében
- Hirdetmény az óvodai felvételről 2025-2026