Sétány a település főutcáján
Tompa város látképe
Városháza
Bokréta Önkormányzati Bölcsőde
Kapisztrán Szent János-templom
Sétány a központi parkban
Művelődési Ház
Bokréta Önkormányzati Óvoda
Piaccsarnok
Redl-birtok
Sulyok József játszótér
Tompai Szabó Dénes Általános Iskola
Szent Anna-templom

Pályázati felhívás - Városi Ösztöndíjprogram

Tompa Város Önkormányzata az EFOP-3.9.2-16-2017-00004 projekt keretében Városi tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdet hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű általános iskolai, középiskolai és felsőoktatásban tanuló diákok részére a 2020-2021. tanév 1. félévben elért tanulmányi eredményeik alapján.

Feltételek között szerepel többek között, hogy azok a diákok pályázhatnak, akik egyéb tanulmányi ösztöndíjban nem részesülnek, továbbá akiknek a félév folyamán nem volt fegyelmi ügyük és nem mulasztottak igazolatlanul.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. március 19. péntek
A támogatás odaítéléséről a polgármester dönt.
A támogatásban részesülőkkel az önkormányzat tanulmányi szerződést köt, vissza nem térítendő támogatás formájában.
Szerződéskötés várható ideje: 2021. április 16.

A pályázati adatlapot és az Ösztöndíj szabályzatot ide kattintva töltheti le.

A pályázatokat lezárt borítékban kell eljuttatni a Polgármesteri Hivatal titkárságára személyesen vagy postai úton a hivatal címére (6422 Tompa, Szabadság tér 3.) A borítékra írják rá: Városi ösztöndíj pályázat

Felhívás vendéglátóhely üzlettípusok bejelentési kötelezettségére

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szerint 2021. január 1. napjától a vendéglátó üzleteket üzlettípusokba kell sorolni. Új üzlet létesítésekor már a kérelem tartalmazza az üzlettípus meghatározását. A már meglévő, 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén az üzlettípust a kereskedő legkésőbb 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a jegyzőnek. Az egyes üzlettípusokat és azok jellemzőit a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. melléklete határozza meg.

Üzlettípusok:
• étterem
• büfé
• cukrászda
• kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely
• italüzlet, bár
• zenés-táncos szórakozóhely
• munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely
• gyorsétterem
• rendezvényi étkeztetés
• alkalmi vendéglátóhely
• mozgó vendéglátóhely

A bejelentőlap honlapunk Dokumentumtárából tölthető le

A bejelentést legkésőbb 2021. március 31. napjáig juttassa el hivatalunkba - az Eüsztv. 9. § (1) bek.-ben foglaltaknak megfelelően – elektronikus úton az e-papír alkalmazással (Epapir.gov.hu):

Ügyfélkapus bejelentkezés
Címzett: Tompa Város Önkormányzata
Ügytípus: Önkormányzati igazgatás
Téma: Kereskedelmi ügyek
Hivatkozási szám: a vendéglátóhely jegyzőnél vezetett nyilvántartási száma (a mező kitöltése nem kötelező!)
Levél tárgya: Bejelentés vendéglátóhely üzlettípusról

Jezsekné Kovács Szilvia
jegyző

magyar falu program logo
bunmegelozesi projekt 2013
A Polgárőr Egyesület Tompa vissza nem térítendő támogatást nyert el a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó jogcím keretében.
polgaror tompa
Együttműködő médiapartnerünk:
logo halasihir
elbir logo
nemzeti jogszabalytar resize