Sétány a település főutcáján
Tompa város látképe
Városháza
Bokréta Önkormányzati Bölcsőde
Kapisztrán Szent János-templom
Sétány a központi parkban
Művelődési Ház
Bokréta Önkormányzati Óvoda
Piaccsarnok
Redl-birtok
Sulyok József játszótér
Tompai Szabó Dénes Általános Iskola
Szent Anna-templom

„Tompa-Otthon egy életen át” lakhatási támogatás 2023

Tompa Város Önkormányzata Képviselő-testülete az EFOP-1.2.11-16-2017-00055 azonosítószámú, Esély Otthon- Tompa város népességmegtartó képességének javítása „Tompa-Otthon egy életen át” című pályázat keretében lakhatási támogatás pályázatot hirdet 18-35 éves korosztály számára önkormányzati bérlakás ingyenes igénybevételére.

A pályázati felhívás és adatlap letölthető honlapunk Dokumentumtárából.

Járási menetrendi egyeztetési eljárás indul

Tisztelt Tompaiak!

A VPE Vasúti Pályakapacitás elosztó KFT. Közlekedés-szervezési Igazgatóság Közszolgáltatási Szakterület Dél-alföldi Közlekedésszervező Iroda megkereste Hivatalunkat azzal, hogy a 2023/2024.évi vasút és autóbusz menetrendeket érintően járási menetrendi egyeztetési eljárást indít.

A települési önkormányzatoknak lehetőségük van észrevételeket és javaslatokat tenni a menetrenddel kapcsolatban, és elektronikusan feltölteni a megadott felületre.

Kérem Önöket, ha a jelenlegi autóbusz menetrenddel kapcsolatosan javaslatuk vagy észrevételük van személyesen a Tompai Polgármesteri Hivatal 7.számú irodájában, vagy elektronikusan a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. felületen tehetik meg 2023. április 27-ig

Tisztelettel:
Véh László polgármester

Kézilabda és labdarúgás sportfejlesztési program 2023

A kézilabda és labdarúgás sportfejlesztési programok, valamint a programokat jóváhagyó határozatok letölthetők honlapunk Dokumentumtárából.

Ingyenes VENDÉGEM Vendéglátás szoftver

Tájékoztatás Vendéglátóhely Üzemeltetők részére!
Kezdje el használni már ma az ingyenes VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert!

A Magyar Turisztikai Ügynökség az ingyenes VENDÉGEM Vendéglátás szoftverrel is támogatja a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK) csatlakozó vendéglátó üzleteket. Az alapvető értékesítési funkciókra, valamint az NTAK adatszolgáltatásra egyaránt alkalmas szoftver használata egyszerű, és mobiltelefonon vagy táblagépen is működik. Ennek köszönhetően az NTAK-csatlakozás nem feltétlenül jelent plusz költséget a vendéglátó üzletek számára.

A szoftvert úgy fejlesztették ki, hogy minimális műszaki követelmények mellett is működjön, így csupán internetelérhetőség és egy böngészővel rendelkező laptop, vagy asztali számítógép elegendő a használatához. A mobilapplikációk a legtöbb iOS és Android alapú okostelefonon és táblagépen használhatóak.

A szolgáltatók az info.vendegem.hu/vendeglatas oldalon tájékozódhatnak, ahol hasznos segédletek, e-tananyag és a szoftver funkcióit lépésről lépésre bemutató videók is találhatók. A szoftver igényléséhez csak regisztrálni kell az NTAK-ba, és a regisztráció végén a szoftverválasztó oldalon ki kell választani a listából a VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert, majd meg kell adni azt az e-mail címet, amivel majd belépünk a szoftverbe. Aki már regisztrált az NTAK-ba, saját profiljába lépve tudja kiválasztani az adott vendéglátó üzletre vonatkozóan a szoftvert.

Minden érintett szolgáltatónak ajánljuk, hogy minél hamarabb kezdje el használni az ingyenes VENDÉGEM Vendéglátás szoftvert, mert a leggyorsabban így lehet megérteni és megtanulni az egyes funkciókat és beállításokat.

Adatot küldeni az NTAK-ba már ma is lehet, az önkéntes adatszolgáltatás ideje június végéig tart. Addig minden szolgáltató számára elegendő idő áll rendelkezésre, hogy termékeit rögzítse a szoftverben, és kialakítsa a megfelelő folyamatokat a szoftver napi használatára. 2023. július 1-jétől az NTAK adatszolgáltatás törvényi kötelezettség, amelyet, a területileg illetékes jegyző ellenőriz elmulasztása esetén pedig szankcionál is.

Az NTAK adatszolgáltatásról minden információ megtalálható az info.ntak.hu oldalon. Ha az adatszolgáltatással kapcsolatban kérdése merül fel, keresse az NTAK ügyfélszolgálatát a 06-1-550-1855-as telefonszámon a hét bármely napján, 0-24 órában, vagy írjon e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Jezsekné Kovács Szilvia
jegyző

Telefonszám változások

A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ tompai telephelyei az alábbi telefonszámokon hívhatók:

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat: 30/485-7457
Idősek Napközi Otthona: 77/740-840
Idősek Otthona Iroda: 30/485-7443
Idősek Otthona Nővérpult: 30/485-7471

Tompa Tálent

tompa talent 20230422

Elérkezett az idő, hogy a bemutassuk a Tompa Tálent című kis filmet.
 
2023. április 22. 18:00 Tompai Művelődési Ház.
 
A film főszerepében Tompa, és a tompai emberek állnak.
A stáb nagy lelkesedéssel és szeretettel készítette a filmet hónapokon át, és nagy öröm lenne számukra, ha egy közös vetítés keretében megoszthatnák az érdeklődőkkel.
Annyit ígérhetünk, hogy megható és helyenként kacagtató képsorokból nem lesz hiány.
 
Gyere el, ha:
- tompai vagy,
- szereplője vagy a filmnek
- kíváncsi vagy
- ha mindhárom igaz Rád.
 
A vetítést követően (kb 20 perc) lehetőség lesz egy kötetlen beszélgetésre a készítőkkel Bicsák Bogival és Szirony Szabival.
Aki szeretne, hozhat egy kis rágcsálni valót, italt.
 
Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
 
Tompai Művelődési Ház

Gyermekorvosi feladatok

Tisztelt Tompaiak!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Dr. Szarvas Gyula Doktor Úr - nyugdíjba vonulása miatt - 2023. április 30. napjáig látja el Tompán gyermekorvosi feladatait.

Tompa Város Önkormányzata a gyermekorvosi állás teljes munkaidőben történő ellátásra többször írt ki pályázatot, melyre jelentkező nem volt, így a gyermekorvosi ellátás helyettesítéssel fog történni 2023. május 1-től.

A helyettesítést végző orvos: Somogyiné Dr. Gazdag Andrea Eszter.

A Doktornő - a jelenlegi bácsalmási praxisa megtartása mellett - minden hétköznap a kora délutáni órákban fog rendelni, előreláthatólag 13-15 óra között, pontos időpontról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Tompa Város Önkormányzata

ÁLLÁSHIRDETÉS - kéményseprő szakmunkás és betanított munkás

ÁLLÁSHIRDETÉS

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK)
Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet

kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres

Ellátandó feladatok:
A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény rendelkezései alapján kéményseprő ipari tevékenység ellátása a lakossági szektorban.

Foglalkoztatás: A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján.

Amennyiben nem rendelkezik ilyen végzettséggel, ingyenes átképzési lehetőséget biztosítunk, a képzés ideje alatt a betanított kéményseprő számára járó illetményt garantáljuk.

Várjuk jelentkezését, abban az esetben is, ha rendelkezik kéményseprő végzettséggel.

Foglalkoztatási jogviszony időtartama: Határozatlan idejű

Munkaidőrend: Teljes munkaidő (4 havi munkaidőkeret)

Illetmény:
betanított kéményseprő: bruttó 232.000 Ft
szakmunkás kéményseprő: bruttó 340.000 Ft
kéményseprő mester: bruttó 448.800 Ft

Munkabéren felüli juttatások:
béren kívüli juttatások (cafeteria évi bruttó 200 000.- Ft; szociális, jóléti és kulturális kedvezmények, támogatások)
lakáscélú munkáltatói támogatás
kedvezményes üdültetés, rekreációs lehetőségek
gyermektáboroztatás

Jelentkezési feltételek:
• betöltött 18. életév
• büntetlen előélet
• erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi
• egészségügyi alkalmassági vizsgálat
• minimum alapfokú iskolai végzettség

Kapcsolat:
Telefon: +3620/8200-462, +3620/8200-718
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://gek.katasztrofavedelem.hu
(Szakmai tájékoztatók/álláshirdetés)

Felhívás szennyvíz szállításról

Tisztelt Lakosok!

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Tompa Város közigazgatási területén 2023. március 2. napjától 2024. december 31. napjáig a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére jogosult és kötelezett a Móraép Kft. (székhelye: 6782 Mórahalom, Röszkei út 34.)

A közszolgáltatást az alábbi módokon lehet igényelni:

  • email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • vezetékes telefonszám: 06/62/281-055/104-es mellék
  • mobil: 06/70/312-3097

A szolgáltatás keddi munkanapokon történik, az előző hét pénteki munkanapjáig leadott megrendelések esetén. Amennyiben a bejelentést követő hét keddi napján a munka szünetel, akkor a szolgáltató és bejelentő megegyezése szerinti időpontban kerül sor a szolgáltatás elvégzésére.

Kiskőrösi Tankerületi Központ közlemény általános iskolai beiratkozásról 2023

A Kiskőrösi Tankerületi Központ a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (7) bekezdése, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 22. § (1) bekezdése alapján az általános iskolai beiratkozás idejéről, az erről való döntés és jogorvoslat benyújtásának határidejéről az alábbi fenntartói közleményt adja ki:

Az Nkt. 50. § (7) bekezdése alapján a 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII.29.) BM rendelet 8.§-a értelmében:
ÁLTALÁNOS ISKOLAI BEIRATKOZÁS IDŐPONTJA 2023. április 20. (csütörtök) - 2023. április 21. (péntek) 8:00 órától 19:00 óráig

A teljes közlemény letölthető honlapunk Dokumentumtárából.

Tompa Város Helyi Építési Szabályzata módosul

Tisztelt Lakosaink és Egyeztető Partnereink !

Tompa Város Helyi Építési Szabályzata módosul az 5/2023.(II.2.) Képviselő-testületi határozat értelmében a Kel-Feder Zrt által kérelmezett napelempark elhelyezési ügyében.

napelempark tarsadalmi egyeztetes 20230327

Partnereink: civil és gazdasági szervezetek, vallási közösségek.

A módosítási tervdokumentáció megtekinthető a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a Város honlapján ( tompa.hu).

A tervanyag véleményezhető Tompa Város Önkormányzata Képviselő-testületének Tompa Város településfejlesztési koncepciójával ,integrált településfejlesztési stratégiájával és a településrendezési eszközök, valamint településképi arculati kézikönyv és településképi rendelet készítésével, módosításával kapcsolatos partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 10/2017.(VI.29.) önkormányzati rendelet szerint.

Észrevételeiket elektronikusan a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mre és írásban a Polgármesteri Hivatal 7.számú irodájában ( Tompai Polgármesteri Hivatal 6422 Tompa, Szabadság tér 3.) juttatva közölheti  2023.április 11. éjfélig.

A módosítási tervről Lakossági Fórumot tartok 2023. március 30. napján, csütörtökön 10 órától 14 óráig a Városháza tárgyaló termében.

Véh László
Tompa Város polgármestere
sk.

magyar falu program logo
bunmegelozesi projekt 2013
A Polgárőr Egyesület Tompa vissza nem térítendő támogatást nyert el a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó jogcím keretében.
polgaror tompa
Együttműködő médiapartnerünk:
logo halasihir
elbir logo
nemzeti jogszabalytar resize