Tompa Város Önkormányzata az EFOP-1.2.11-16-2017—00055 számú, Esély otthon – Tompa város népességmegtartó képességének javítása című pályázaton belül online képzéseket hirdetett Munkaszerzési ismeretekhez kapcsolódóan. A koronavírus alakította járványügyi helyzet miatt a képzések online kerültek megrendezésre.
Sikeres kommunikáció a munkahelyen képzés - 2021.12.19.
A „Munka és magánélet” képzést követően a „Sikeres kommunikáció a munkahelyen” képzés került meghirdetésre 2021. december 19-én. A képzés a már korábban elhangzott ismeretanyagra épített, első sorban a kommunikációs ismereteket, és az ehhez fűződő fogalmakat alkalmazva. A sikeres kommunikáció megvalósulásához valódi odafigyelés, ideális hozzáállás és kompromisszumkészség szükséges. A résztvevők átismételték a konfliktusok típusaira és a megoldási módokra vonatkozó meglévő ismereteiket, majd egyéni, kiscsoportos és nagycsoportos formákban vizsgálták meg az aszimmetrikus viszonyok kommunikációs elrendezési lehetőségeit. A trénerek 19 résztvevővel a rövid előadásokat követően filmrészleteket, illetve helyzetgyakorlatokat alkalmaztak csoportbontásban az online tér adta lehetőségekkel élve. Közös elemzést végeztek a kommunikációs szituációk hatékonyabb megértése érdekében, és a helyes attitűdök, viselkedésformák elsajátításáért. A tananyagban a hatékony, de nem konfliktusorientált önérvényesítési technikák jelentették a fő fókuszt.
Munka és magánélet összehangolása képzés - 2021.12.17-19.
A 2021. december 17-19. között tartott „Munka és magánélet összehangolása” képzésen 21 fő vett részt, akik felhasználták az előző tréningek során elsajátított, önismeretre, asszertivitásra, konfliktuskezelésre vonatkozó ismeretanyagokat, és ezeket olyan a példákban elemezték, amelyekben a munka és magánélet összehangolása komplikált lehet. A képzés folyamán a résztvevők a kiegyensúlyozott mentális állapot összefüggései, a szerepszemélyiség (pl. munkavállaló, anya, férj, stb.), a megfelelés és az asszertivitás, belső önértékelés fogalmaival ismerkedtek meg és azokat dolgozták fel. A trénerek a kurzus alkalmával kitértek a hatékony időszervezés lépéseire (pl. Eisenhower-mátrix), valamint az én-idő fogalmának megértésére és fontosságára. A munka során kis- és nagycsoportokban dolgoztak, amelyekben kifejezetten valamilyen problematikus élethelyzetet modelleztek a résztvevők számára és szó esett a jövőbeli terveikhez szükséges rövid és hosszútávú célok felismeréséről és felállításáról. A feladatokat követően összefoglaló frontális előadások formájában hangsúlyozták az elsajátítandó anyagot.
Önismereti tréning - 2021.12.13-16.
2021. december 13-16. között zajló „Önismereti tréningen" a résztvevő 20 fő elméleti és gyakorlati feladatorientált önismereti fogalmakat és feladatokat sajátíthatott el. A fiatalok kis- és nagycsoportos, illetve egyéni feladatokban dolgoztak a hatékonyabb megértés érdekében. A képzés elvégzésével a fiatalok számára érthetővé vált, hogy az önismeret több dimenzióban érvényesülhet és hogy fontos a saját kreativitás felfedezése, fejlesztése. A képzés sikere, hogy a résztvevők a külvilág számára érthetőbben tudják átadni gondolataikat és érzéseiket. A tréning elvégzése nem csak az elhelyezkedés miatt, hanem a pszichológiai műveltség erősítése, a kapcsolati készségek formálása szempontjából is lényeges volt.
Alternatív konfliktuskezelés a gyakorlatban képzés - 2021.12.06-09.
Az „Alternatív konfliktuskezelés a gyakorlatban” képzés 2021.12.06-09. között valósult meg, a 16-25 éves korosztályba tartozó 19 fiatal online jelenlétében. Ezen képzés ismeretanyaga főként a kommunikációs nehézségek típusait, a konfliktusok mögött álló okokat és azok következményeit tartalmazza. A vitarendezés technikái, ezek egyes lépései, esetleges külső mediációs eljárások (jogi, pszichológiai, interkulturális), és a mediátor attitűdjei kerültek bemutatásra. Az előadás során a jelenlévők gyakorlatorientáltan foglalkoztak a tananyaghoz kifejlesztett feladattípusokkal a kisebb előadásrészeket követően. A feladatok során a trénerek főként kiscsoportos szerepjátékokat alkalmaztak, különböző vitás helyzeteket modelleztek le és a sérelmeken való felülemelkedés, a közös célkitűzés felkutatása történt meg. A résztevők a tanfolyam elvégeztével felismerték az egyes vitatípusok mögött feszülő érzelmi/érték/kommunikáció fajtáit, és azokat a preventív eszközöket, amelyek a vitás helyzet elmélyülését akadályozhatják.
Sikeres munkavállalás első lépései képzés - 2021.12.05.
A munka világában kevésbé jártas 16-25 éves korosztályba tartozók számára került megrendezésre a „Sikeres munkavállalás első lépései” képzés 2021. december 5-én. A résztvevő 19 fő a program keretein belül az önismeret és önérvényesítés fogalmait kapcsolta össze és használta pályaorientációs kontextusban. A jelenlévők számukra megfelelő célkitűzés megtalálásához információkat és segítséget kaptak. A hatékony önismeret lehetővé teszi, hogy olyan életpályán gondolkodjanak, amilyen a személyiségüknek megfelel. Az elméleti, pályaorientációs bevezető mellett olyan gyakorlati ismeretek elsajátítása volt a fő cél, amely által a későbbiek során megfelelő önéletrajzot tudnak elkészíteni. Az álláskeresés, a munkahelyi felvételik és a munkába állás világába is betekintést nyerhettek. A kurzus során az oktatók a már korábban elsajátított időmenedzsment ismeretekre építettek, nagy figyelmet fordítva a résztvevők céljainak és eszközeinek egyensúlyba hozására, a megfelelő motiváció fenntartására, valamint a kiégési állapot prevenciós lépéseire.
Konfliktuskezelési technikák képzés - 2021.12.02-04.
„Konfliktuskezelési technikák” képzésen a 2021. december 2. és 4. között meghirdetett alkalommal 21 személy vett részt, akik a 16-25 éves korosztályba tartoznak. A résztvevők a képzés során elsajátították a vitás és feszültségteljes emberi helyzetek típusait. Ennek alapjául az „Asszertív kommunikációs tréningen” szerzett tudást alkalmazták és ismereteiket bővítették. Figyelmet szenteltek a konfliktusok oldására alkalmazott hatékony technikáknak és azok helyes alkalmazására. A konfliktuskezelés hozzájárul saját gondolataik és érzéseik kifejezéséhez, ha nyitottak a felek egymás megismerésére, megértésére. A képzés során játékos gyakorlatokkal, interaktív módon ismerkedhettek meg a résztvevők a különböző technikákkal. Kiscsoportos munkák alatt az ismeretterjesztés és a gyakorlati alkalmazás is fókuszba került.
Asszertív kommunikációs tréning - 2021. 11. 29. - 12. 02.
„Asszertív kommunikációs tréninget” hirdetett az önkormányzat, ezen az előadáson 23 fő vett részt, ahol megismerkedtek a kommunikáció jakobsoni modelljével és a stílusaival. A képzésen résztvevők megismerhették, hogyan vállalják és képviseljék magabiztosan álláspontjukat, érzéseiket és igényeiket. Passzív, agresszív és a passzív-agresszív kommunikáció mögöttes érzelmeivel és a sajátosságaival ismerkedhettek meg. Gyakorlatokban és szerepjátékokban ismerkedhettek meg az egyes stílusok közötti különbségekkel és a kommunikáció lehetséges következményeivel. A képzés 2021. november 29. és december 2. között zajlott, ahol a 16-25 éves korosztály szerzett ismereteket a témával kapcsolatban.